"Ne hagyd rá" november

Megkésve, de megfogalmaztam végre a novemberi posztomat. Íme:

2024 sok felismerést hozott a számomra. Nem csak szakmailag, hanem a privát életben is sok mindent átgondoltam. Az emberrel az élete során sokféle dolog történik, sokféle körülményben találjuk magunkat, és sokféle ember van ránk ilyen vagy olyan hatással. Miközben szakmailag a fókuszt arra helyeztem, hogy felülbíráljam, én hogyan hatok a lovakra, és mit tudnék máshogy, mit tudnék jobban csinálni, újra és újra belefutottam olyan gondolatokba, hogy "oké, na de miért csináltam eddig így?". Az egyik egyértelmű válasz: nem volt más eszközöm az adott probléma kezeléséhez. Mivel rendszeresen szánok rá időt, pénzt és energiát, hogy továbbképezzem magam, az eszköztáram folyamatosan bővül - biztosan bele fogok még futni az aktuális határaimba, ez a lovas élet része, de azt gondolom, rajta vagyok a fejlődés útján, szóval ez az oldal nem aggaszt. Ugyanakkor a "miért csinálom így?" kérdések kapcsán végiggondoltam, milyen lovardákban voltam korábban, milyen helyeken dolgoztam, és ott milyen szokások voltak, amiket akarva-akaratlanul megtartottam, pedig nem szolgálnak már sem engem, sem a lovakat, csak a korábbi körülmények között volt hasznuk (ideig-óráig).

Még osztálylovas koromból rémlenek olyan emlékek, hogy az ilyen-olyan iskolalovakat szigorúbban, határozottabban kellett lovagolni, mert vagy el voltak kapatva, vagy a végletekig össze voltak zavarodva, vagy egész egyszerűen csak fáradtak voltak már. Ekkor jött a képbe a "ne hagyd rá" utasítás és ennek ezer féle változata. "Pálca!" "Még egyszer!" "Hajtsad!" stb.

Természetesen tisztába vagyok vele, hogy milyen fontos a lovakkal való munkában, hogy vezető szerepbe állva végigvigyük a lóval a tőle kért gyakorlatokat, hiszen adott esetben a határozottság hiánya balesetveszélyt is okozhat - nem ezt akarom megcáfolni. Mindössze ennyi év elteltével már azt is tudom, hogy ezeknek a szituációknak ezer és egy oldala van. A ló érti, amit kérünk tőle? Fizikailag képes arra, amit elvárunk tőle? Nincs túlterhelve? Nincs tele energiával? Nem mentünk már az agyára az adott feladattal? És a többi, és a többi… És ezeknek a kérdéseknek a mentén ugyanígy ezer és egy féle megoldás is van arra, hogy "ne hagyjunk rá" valamit a lóra. Van amelyik azzal jár, hogy végül végigvisszük a gyakorlatot, hogy végül beállítjuk a baltás gyilkost rejtegető patamosóba, hogy akkor is rá kell engednie a bal szárra - de van, hogy nem. Van, hogy működik egy kompromisszum, és van, hogy akár el is kell tenni a lovat aznapra, mert a Merkúr éppen rossz szöget zár be az Uránusszal és nincs mit tenni.

A novemberem ennek a szemléletnek a tudatos (újra)felfedezésével telt. Sok apró tanulságot vontam le, és sok apró tapasztalatot szereztem. Ezek feloldottak kisebb-nagyobb görcsöket a lovakban meg bennem is, és biztos, hogy finomhangolják majd a további munkámat.

Ezek után a gondolatok után boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Hamarosan jelentkezem a decemberi összefoglalóval, ami minden bizonnyal évértékelőbe fordul majd :)